A II. Perkátai Regionális Pálinkaverseny eredményhirdetése

2018. március 24-én szervezte meg Perkáta Nagyközség Önkormányzata Pavlicsek Csabával, négyszeres nemzet győztes pálinkamesterrel közösen a II. Perkáta Regionális Pálinkaverseny eredményhirdetési rendezvényét, a Győry-kastély épületében. A program 14 órakor vette kezdetét a társadalmi zsűrizéssel, melyre elsősorban a verseny támogatóit és protokolláris vendégeket hívtak meg a szervezők. A társadalmi zsűri feladata volt az arany minősített párlatok közül eldönteni, hogy melyek érdemesek a „A legjobb perkátai párlat”, valamint az „A legjobb Fejér megyei párlat” címre. A társadalmi zsűrizést követően 16 órakor a szakmai előadásokra várták az egyre szebb számban jelenlévő érdeklődőket, versenyzőket. Elsőként Ari András pálinkamester, hivatásos érzékszervi bíráló, többszörös aranyérmes pálinkakészítő beszélt a pálinkahibákról – általánosságban és a versenyre beérkezett mintákkal kapcsolatosan is. Őt Dúl Udó Endre pálinkamester, a Pálinkamesterek Országos Egyesületének alelnöke, hivatásos érzékszervi bíráló követte, aki az ágyas pálinkák készítésének technológiájáról tartott előadást, s bemutatásként az ágyazáshoz megfelelő gyümölcs mintát is hozott megtekintésre a vendégeknek.
A harmadik szakmai program Koszó Gábor és Ladi Csaba pálinkamesterek, élelmiszeripari szakmérnökök bemutatója volt, akik a legújabb egylépcsős pálinkafőző berendezés tervezői és kivitelezői. A lepárgás technológiájáról beszéltek kisüsti (DES) és egylépcsős berendezéseken. Az előadásukra magukkal hoztak egy kisüsti és egy egylépcsős, tornyos gépet is, szemléltetésként.
A szakmai részt követően pálinkakóstolóra várták a vendégeket a szervezők, mely során az ezüst és bronz minősített párlatokat ízlelhették meg.
A kóstolás után, 18 órakor vette kezdetét az eredményhirdetése a II. Perkátai Regionális Pálinkaversenynek. Elsőként Dr. Galambos Dénes, országgyűlési képviselő, a verseny fővédnöke tartott köszöntő beszédet, aki elmondta, hogy nagyon büszke arra, hogy a gasztrokultúra ezen ágát Perkáta felvállalta és ilyen színvonalas versenyt szervez immár második éve. Külön kiemelte, hogy milyen fontos az a tény, hogy jövőre hivatalosan is országos megmérettetésként kerül meghirdetésre az esemény.
Az országgyűlési képviselőt Pavlicsek Csaba szervező követte. Csaba röviden összefoglalta a verseny tapasztalatait, elmondta, hogy mennyire megtisztelő a beérkezett minta szám. Ez után következett az érmek és a díjak átadása. Közel 400 díjazott párlat lett (arany, ezüst, bronz), 15 nagy kategória díjas, és 6 külön díjas. A díjazottak listáját alább közzé tesszük.
Az eredményhirdetés végén minden részt vevőt vártak továbbra is a pálinkakóstolóra, ahol a kellemes nedűk mellett jó hangulatú beszélgetéssel mulathatták az időt.

A II. Perkátai Regionális Pálinkaverseny támogatói voltak: Perkáta Nagyközség Önkormányzata, Polgármester: Somogyi Balázs, Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata, Polgármester: Cserna Gábor, Gyulai Pálinka manufaktúra, Kohut János vállalkozó, Horváth Árpád vállalkozó, László Norbert vállalkozó, Oláh István vállalkozó, Czeglédi Ferenc, REÁL ABC, Vadász Ildikó, Stüszi ABC, Gubicza Tamás, Peru Pékség, Pesei Györgyné, Divatház, Alexander Pálinkaház Szentes, Ari András, Balatonalmádi, Agro-Shop Bt., Balatonalmádi, Fülöp Zsolt vállalkozó, Lunczer Attila, Lunczer Pálinkaház, Kosd

Horváth Dóri

Arany minősítések

Bakó Gyula Fekete ribizli
Bakó Gyula Kajszibarack
Bakó Gyula Vilmoskörte
Bakó Gyula Sarródi Szeder
Bakó Gyula Zenit szőlő
Balogh Zsolt Bodzavirágos borpárlap
Balogh Zsolt Debreceni muskotályos szilva
Balogh Zsolt Érlelt debreceni muskotályos szilva STRONG
Balogh Zsolt Levendulás Alma
Balogh Zsolt Bodzabogyó
Czeglédi Zsolt Erdei szeder
Czeglédi Zsolt Malt whisky
Csurgó Gábor Gyömbér
Csurgó Gábor Aszalt szilva keserű
Dér János Dió likőr
Eckhardt Antal Vad fekete bodza
Farkas Árpád Bodzavirág
Farkas Árpád Birs
Farkas Árpád Birs-alma
Farkas Árpád Meggy-pirosribizli-málna MISS MECSE vegyes
Farkas Árpád Diólikőr
Farkas Árpád Málna likőr
Fodor Zoltán Savignon Blanc
Fodor Zoltán Kajszibarack
Födő Zsolt Muscat Ottonel
Garas Tibor Kajszibarack
Göldner Emil Hét présház cserszegi borpárlat
Göldner Emil Barrique szilva STRONG
Göldner Emil Levendulás Alma
Göldner Emil Cacanska Lepotica
Göldner Emil Presenta szilva
Göldner Emil Presenta Barrique STRONG
Hornyák Ottó Alma 2
Hornyák Ottó “Bódulat”
Hornyák Ottó Diólikör
Horváth Militicsi Bence Törköly
Horváth Militicsi János Blended szilva
Horváth Tamás Kökény
Horváth Tamás Vadcseresznye
Horváth Tamás Magyar kajszi
Horváth Tamás Szilva
Interwald Török és Társa Bt. Kökény
Interwald Török és Társa Bt. Vadcseresznye
Interwald Török és Társa Bt. Sajmeggy
Jókai János Sárgarépa
Jókai János Ágyas céklarépa
Jókai János Cékla-répa
Jókai János Vegyes
Jókai János Sárgarépa
Jókai János Ágyas sonkatök
Jókai János Ágyas Spring Blush kajszi 2.
Jókai János Uborka
Kaszonics János Sárga szilva STRONG
Kaszonics János Birs
Kis Balázs Körte pálinka Félixszel és Gellérttel
Kiss József Sándor Sárgarépa
László Norbert Birs
Legenda sörfőzde Snapsz R-Érlelt maláta párlat
Legenda sörfőzde Érlelt sörpárlat
Legenda sörfőzde Sörpárlat
Legenda sörfőzde Meggy
Lippai Dénes Vackor
Lippai Dénes Érlelt világos sörpárlat 2éves
Lippai Dénes Meteor meggy
Lippai Dénes Kökény
Lippai Dénes Világos sörpárlat
Lippai Dénes Feketeribizli
Lippai Dénes Ír vörös sörpárlat
Lippai Dénes Kökény
Lippai Dénes Ágyas szilva
Lippai testvérek Vegyes
Lippai testvérek Kökény
Lippai testvérek Zéta szőkő
Méhes Róbert Vegyes erdei vad gyümölcs
Mladoniczki István Banán STRONG
Mladoniczki István Szirmos golden alma
Mladoniczki Pálinkaház Narancs likőr
Mladoniczki Pálinkaház Dió likőr
Mladoniczki Pálinkaház Besztercei szilva
Mladoniczki Pálinkaház Granny Smith alma
Mladoniczki Pálinkaház Sütőtök
Muth Pálinkaház és Borpince Medock Noir törköly
Nagy Lajos Cseresznye
Oláh István Birs
Osváth István Zeint szőlő
Papp Ferenc Érlelt furmint törköly
Papp Ferenc Furmint törköly
Pálinkás Péter Eperfahordóban érlelt Idared alma Srtong
Pálinkás Péter Gyümölcságyon érlelt Clapp kedveltje Ó pálinka
Pálinkás Péter Újfehértói fürstös meggy
Pál Jenő Cabernet franc törköly
Pál Jenő Jázmin-Irsai törköly
Pál Jenő Furmint törköly
Pál Jenő Szilva
Pletscher Endre Sárgamuskotály
Pletscher Endre Fekete bodza
Rauf fivérek Chardonnay szőlő
Sági József Meggy
Spek Lajos Kajszibarack
Szarvas Tamás Birs
Szarvas Tamás Meggy
Szeghő Zsolt Cserszegi fűszeres
Szeghő Zsolt Lepotica szilva
Szőke Bálint M.Á.K.
Szőke Bálint Cigánymeggy
Szőke Bálint Cserszegi fűszeres
Szőllősi Kristóf Fekete cseresznye
Szűcs Gergely Feketebodza
Tóth István Ceglédi kajszibarack
Tóth István Tramini törköly
Tóth László Irsai Olivér
Varjas Zoltán Dilemma-Sárgarépa Kézműves pálinka

Ezüst minősítések

Bakó Gyula Golden alma
Balogh Zsolt Érlelt gála alma
Balogh Zsolt KELLEMES 40-es
Balogh Zsolt Meggy
Balogh Zsolt Cseresznye
Balogh Zsolt Sörpárlat cuveé
Balogh Zsolt Érlelt sörpárlat
Balogh Zsolt Gabonapárlat
Balogh Zsolt Vitaminbomba
Bíró István Laci Alma pálinka
Borzán Miklós Barrique szilva
Borzán Miklós Birs
Czeglédi Zsolt Töppedt ezerjó
Dér János Meggy
Dér János Birs
Farkas Árpád Sauvingon blanc törköly
Farkas Árpád Alma-bodzavirág
Farkas Árpád Irsai Olivér
Födő Zsolt Cigánymeggy
Garas Tibor Birs
Garas Tibor Meggy
Gazdag Attila Tüskés kört
Giliga László Vilmoskörte
Giliga László Ágyas körte STRONG
Göldner Emil Irasi Olivér STRONG
Göldner Emil Meggylikőr
Göldner Emil Kajszi bor seprő
Göldner Emil Kántorjárási meggy STRONG
Göldner Emil Banán 1. STRONG
Gyarmati Károly Alma-aloevera
Hornyák Ottó Kálmán körte
Hornyák Ottó Érlelt alma
Hornyák Ottó Fahéjas alma
Hornyák Ottó Bodzabogyó
Hornyák Ottó IPA SÖRPÁRLAT
Hornyák Ottó Bodzavirág
Hornyák Ottó Kékszőlő borpárlat
Horváth Támás Pin-cot Kajszi-Málna
Horváth Tamás Égerlevelű fanyarka
Horváth Tamás Irsai Olivér törköly
Jókai János Irsai Olivér szőlő
Jókai János Spring Blush kajszibarack 2.
Jókai János Muscat Ottonel szőlő
Jókai János Bodzavirág
Kis Balázs Meggy
Kis Balázs Cacanska Lepocita szilva
Kis Balázs Kökény
Kis Balázs Királyleányka szőlő
Kis Balázs Muscat Ottonel szőlő
Kiss József Sándor Hárslevelű aszú törköly
Legenda sörfőzde Kökény
Legenda sörfőzde Alma
Lippai Dénes Világos Lager sörpárlat
Lippai Dénes Vadszilva
Lippai Dénes Aratási körte
Lippai Dénes Pirosribizli
Lippai Dénes Érlelt szilva
Lippai Dénes Lepotica szilva
Lippai Dénes Szilva
Lippai Dénes Meggy
Lippai Dénes Vackor
Lippai Dénes Birsalma
Lippai testvérek Birs
Mladoniczki Pálinkaház Kékfrankos szőlő
Mladoniczki Pálinkaház Irsai Olivér
Mladoniczki Pálinkaház Vilmoskörte
Muth Pálinkaház és Borpince Althan ringlószilva
Muth Pálinkaház és Borpince Siller cuveeé érlelet borpárlat
Muth Pálinkaház és Borpince Ágyas Orange sütőtök
Muth Pálinkaház és Borpince Ágyas Honey szamóca
Nagy Lajos Meggy.málna Orgazmus
Nedves Tibor Aletta szőlő
Obsitos Gábor Idared-florina alma
Osváth István Körte
Osváth István Cigánymeggy
Osváth István Sauvignon Blanc törköly
Osváth István Irsai Olivér törköly
Osváth István Chardonnay törköly
Papp Ferenc Furmint borpálinka
Pálinkás Péter Eperfahordóban érlelt Idared alma és Kipfer körte
Pálinkás Péter Kajszibarack
Pálinkás Péter Kipfer körte
Pálinkás Péter Gyümölcságyon érlelt Cigánymeggy
Pálinkás Péter Irsai Olivér
Pinkóczi Zoltán Alma-bodzavirág
Rauf fivérek Meggy
Rauf fivérek Törköly
Rauf fivérek Pátria szőlő
Rauf fivérek Pinot noir szőlő
Rácz Norbert Cseresznye
Sági József Barrique zöldalma
Sági József Kajszibarack
Schutzbach Zsolt Birs
Spek Lajos Ribizli szőlő
Spek Lajos Fekete faeper
Spek Lajos Málna-szeder-ribizli
Spek Lajos Csipkebogyó
Stvorecz Viktor Sörpárlat
Stvorecz Viktor Vegyes
Szabó Csaba szőlő
Szarvas Tamás Othello
Szarvas Tamás Cserszegi fűszeres
Szarvas Tamás Sárgamuskotály
Szeghő Zsolt Golden ágyas alma
Szeghő Zsolt Vilmoskörte
Szeghő Zsolt Birs-szőlő
Szőke Bálint Fuji alma kisüsti
Szőke Bálint Kökény
Szőke Bálint Lepotica szilva
Szőke Bálint Meggy
Szőke Bálint Idared alma 1 lépcsős
Szőllősi Kristóf Nyírgyulai kerti meggy
Szőllősi Kristóf Irsai Olivér
Szőllősi Kristóf Hegyaljai Sárgamuskotály
Szőllősi Kristóf Meggy likőr (Cherry)
Takaró Géza Merlot törköly
Tóth István Érdi Jubileum meggy
Tóth István Cserszegi fűszeres
Varjas Zoltán Dilemma-Birsalma Kézműves pálinka
Varjas Zoltán Dilemma-Levendulás chardonnay kézműves pálinka

Bronz minősítések

A TEAM Cseresznye
Bakó Gyula Szilva
Bakó Gyula Gyümölcs sör
Balogh Zsolt Érlelt aszú törköly STRONG
Balogh Zsolt Gála alma
Balogh Zsolt Zalagyöngye szőlő
Balogh Zsolt Ágyas szőlő
Borzán Miklós Levendulás Alma
Borzán Miklós Meggy-málna
Borzán Miklós Zölddió
Borzán Miklós Áfonya szőlő
Csurgó Gábor Ágyas cigánymeggy STRONG
Csurgó Gábor Gyömbér sör
Dér János Érlelt borpárlap
Dér János Meggy-ribizli
Dér János Alma
Eckhardt Antal Birs
Eckhardt Antal Néró törköly
Eckhardt Antal Saját magján ágyazott Irsai törköly
Eckhardt Antal Saját magján ágyazott Néró törköly
Farkas Árpád Citromfű és menta
Farkas Árpád Bodzavirág
Farkas Árpád Diólikőr-NOCINO
Farkas Árpád Ágyas Otelló törköly
Farkas Árpád Otelló törköly
Farkas Árpád Cabernet franc törköly
Farkas Árpád Cserszegi fűszeres
Fodor Zoltán Kajszibarack
Fodor Zoltán Irsai Olivér
Giliga László Florin akma
Giliga László Kaiser kört
Göldner Emil Ágyas Golden
Göldner Emil Zenit szőlő STRONG
Göldner Emil Dilólikőr
Göldner Emil Földieper
Göldner Emil Barrique Irsai Olivér STRONG
Göldner Emil Banán 2.
Gyarmati Károly Ágyas vargánya
Gyarmati Károly Tokaji borpárlat
Gyarmati Károly Ágyas zöldborsó
Hornyák Ottó Cseresznye
Hornyák Ottó Érlelt borpárlat
Hornyák Ottó Ágyas gyógynövény
Hornyák Ottó Szamócalikőr
Horváth Militicsi Bence Birs
Horváth Militicsi János Birs
Huszár Károly Szőlő
Jókai János Érdi bőtermő meggy
Jókai János Ágyas birsalma
Jókai János Ágyas Stanley szilva
Jókai János Stanley szilva
Jókai János Sonkatök 1.
Jókai János Szilva
Jókai János Nagydabasi sütötök
Jókai János Ágyas sárgarépa
Jókai János Nemesbodza bogyó
Karajz Ottó Birs
Kaszonics János Birs
Kis Balázs BUTA VAGY  vegyes gyümölcs
Kis Balázs Irsai Olivér szőlő
Kis Balázs Bivalyszív paradicsom
Kiss Gábor Otello-kékfrankos törköly
Kiss Gábor Irsai Olivér
Kissné Somolyai Ildikó Hárslevelű szú szőlő
Lakima Irsai Olivér szőlő
László Norbert Sárgadinnye
László Norbert Szilva
László Norbert Perkátai Otello szőlő
Legenda sörfőzde Birs
Lippai Dénes Alma
Lippai Dénes Birs
Lippai Dénes Vadcseresznye
Lippai Dénes Barna sörpárlat
Lippai Dénes Alma
Lippai Dénes Kolólikőr
Lippai Dénes Citrus mix
Lippai Dénes Vegyes
Lippai Dénes Körte
Lippai Dénes Húsos som
Lippai Dénes Fehér ribizli
Lippai testvérek Bodza-sajmeggy
Lippai testvérek Borzag
Mladoniczki Pálinkaház Cacanska Lepotica
Mladoniczki Pálinkaház Érlelt almaborpárlat
Mladoniczki Pálinkaház Jonatán alma
Muth Pálinkaház és Borpince Alma
Muth Pálinkaház és Borpince Mézes szilva
Nagy Lajos Vilmoskörte
Nagy Lajos Birs
Nagy Lajos Körte
Nedves Tibor Dió likőr
Németh József Irsasi Olivér
Németh József Galagonya
Obsitos Gábor Florin amla
Oláh István Sárgadinnye
Oláh István Szilva
Oláh István Perkátai Otello szőlő
Osváth István Őszibarack
Osváth István Cseresznye
Osváth István Szilva
Osváth István Rizlingszilváni törköly
Pálinkás Péter Eperfahordóban érlelt Idared alma Srtong
Pál Jenő Irsai törköly
Pinkóczi Zoltán Goldden alma
Pinkóczi Zoltán Jonagold alma
Pletscher Endre Idared alma
Pletscher Endre Márkvárt borpárlat
Sági József Zöld alma
Sági József Szőlő
Spek Lajos Szilva
Szabados Adám Szilva
Szabados Adám Körte-birs vegyes
Szabó Csaba Szőlő pálinka aszalt szőlő ágyon
Szabó Csaba Fahéjas hamvas kék ringló
Szarvas Tamás Barack
Szeghő Zsolt Jonagored alma
Szeghő Zsolt Érlelt Lepotica szilva
Szőke Bálint Fekete ribizli
Szőke Bálint Seprő
Szőke Bálint Feketeribizli likőr
Szőke Bálint Vadszőlő
Szőke Bálint Cserszegi fűszeres törköly
Szőke Bálint Cserszegi fűszeres seprő
Szőllősi Kristóf Gönci sárgabarack
Szőllősi Kristóf Nyírgyulai kerti birs
Szőllősi Kristóf Vilmoskörte
Takaró Géza Cacanska Lepotica
Takaró Géza Konkordi szőlő
Takaró Géza Hárslevelű szőlő
Varjas Zoltán Dilemma-Cserszegi fűszeres Kézműves pálinka
Vas Csaba Birs